A kiválasztás

Ahogy minden utazás egy lépéssel kezdődik, úgy minden elhatározás kezdete a töprengés.~ Gertrud Teusen

Teltek a hetek, múltak a hónapok és a kocsmai verekedés, feledésbe merült. Az embereket nem is fogta meg annyira a dolog, hisz egy ilyen balhé még az Asgardhoz hasonló helyeken is előfordul – akkor is, ha a hercegnek is köze volt hozzá. A három harcos már rég a szőnyeg alá söpörte a történteket, a férfit pedig azóta kiengedték a zárdából, akinek így első dolga volt Thor bocsánatáért esedezni. S bár a szőke megbocsájtott, valahol mégis kísértették a hallottak. Kísértette, mert a részeg ember a legőszintébb a gyermek után, akkor és ott pedig az a férfi ittas volt, nem is enyhén.

Thor jól tudta, a férfi nem bízott uralkodói hatalmában. Ezzel együtt azonban félelem töltötte el, azon kezdett agyalni, hogy mi van, ha több utálója van, mint azt hiszi. Paranoiás lett és minden ember mimikájába odaképzelt valami pluszt, úgy érezte, hogy kevesen bíznak uralkodói képességeiben. Ezt pedig mint Odin elsőszülötte, nem engedhette meg magának.

Négy hónap telt el a csetepaté óta, Thor pedig megváltozott. Nem annyira látványosan, de akik ismerték, észrevették. Sokat járt a könyvtárba és a halandók után kezdett kutatni. Amikor ideje engedte, Heimdallhoz ment, hogy meséljen neki, mint csinálnak a midgardi halandók. Különböző feljegyzéseket készített, átlagéletkort számolt és erőnlétet mért. Barátai már rendesen aggódtak, azt hitték megőrült a herceg. Volstagg próbálta italozni hívni, Fandral a legszebb nőkkel akarta megismertetni, Hogun edzésekre invitálta, míg Sif egyszerű sétákat akart vele, ám Thor mindenkit figyelmen kívül hagyott. Végül pedig, hat hónappal a megjegyzés után, Thor bátorságot vett, majd elindult a trónterem felé többedmagában.

A trónterem vakítóan csillogott a lemenő Nap sugaraitól. Odin trónján ült és élvezte a csendet, ami az egésznapos nyüzsgés után végre körülvette. Szeretett király lenni, szerette a népét, de már öreg volt, így jobb szerette amikor pihenés volt. Élvezte, ahogy a narancssárga sugarak melengetik arcát és a pici hűsítő szellőt, az egésznapos kánikula után. Tökéletesebbnek nem is tudta volna elképzelni a nap végét…

– Atyám! – a kivágott ajtó hangosat csattant, a kiáltás pedig még visszhangzott is. A határozott léptek mellett csak az öreg király elkeseredett sóhaját lehetett hallani. – Beszélnem kell veled! – térdelt Odin elé elsőszülötte.

– Hallgatlak, Thor! – adta meg az engedélyt a király.

– Éppenséggel, egy ajánlattal járultam eléd – emelkedett meg a herceg és mélyen apja szemébe nézett.

– Csupa fül vagyok – biccentett kíváncsian Odin.

– Az az ötletem támadt, hogy egy halandót hozok Asgardba és… - kezdett bele lelkesen, de mielőtt teljesen beleélhette volna magát, már le is intették.

– Ne is folytasd, Thor! – szólt rá szigorúan Odin. – A halandók nem Asgardba valók, ahogy mi sem az Ő világukba.

– Legalább hallgass meg! – kiabált dühösen a herceg.

– Nem látom értelmét egy ilyesfajta gyerekes vitának, így be is rekesztem – felelte a király, majd felállt és lassan kifelé indult. – A halandók nem mindentudók és egy szempillantás az életük. Ne álltasd magad gyermekded gondolatokkal.

– Most pont úgy beszélsz, mint Loki! – vágott vissza Thor.

Odin megrökönyödött. Valóban úgy beszélne? Nem akarta elhinni, túlságosan furcsa volt a tény. Hisz Ő és kisebbik fia sosem értettek egyet és emiatt sokszor alakult ki köztük kisebb vita. Loki más nézetekkel bírt, Ő ki nem állhatta a halandókat és Odin ezt jól tudta. Ő maga azonban nem utálta a midgardi népeket, de akkor sem érezte úgy, hogy Asgardba valóak lennének. Mégis, Thor szavai olyan szinten vágtak, hogy úgy érezte, muszáj újra fiára néznie.

– Tudod, hogy igazam van – felelt csak ennyit, de nem mozdult. Várta fia reakcióját.

– De mi lenne, ha bebizonyítanám az ellenkezőjét? – vigyorgott a herceg és apjához lépett.

– Jaj, Thor – sóhajtott Odin. – Miért akarsz te mindenáron halandót hozni Asgardba?

– Hát… mindig is akartam egyet – bólogatott a fiatalabb.

– Ez egy borzalmas kifogás volt – felelte Odin, majd folytatta az útját kifelé.

– Atyám! – kiáltott fel Thor.

A herceg sosem mondta el apjának mi történt pontosan a kocsmában. Bár annyi kiderült, hogy verekedett – hisz az, ha a herceg verekedik, nem maradhat titokban – sosem tudta meg senki az indokát azokon kívül, akik ott voltak. Thor büszke volt és nem akarta elmondani atyjának az igazat. Félt, hogy ezzel együtt elvesztené a méltóságát, félt, hogy apja kitagadná. Ám legbelül érezte, nincs más választása. Bizonyítani akart a férfinak, de legfőbbképp magának, hogy képes rá. Ki tud képezni egy midgardi halandót. Mély levegőt vett, majd apja szemeibe nézett.

– Az emberek… nem bíznak a képességeimben – felelte halkan és teljes nyugalommal.

– Mégis miről beszélsz? – fordult vissza a király.

– Azt mondták nekem… Nem lehetek jó király – vett egy mély levegőt a herceg. – Beakarom bizonyítani, hogy nincs igazuk. Azt mondták egy halandóval nehéz, de ha kitudom képezni, akkor… akkor elhiszik, hogy lehetek valaki!

– Ne foglalkozz néhány ember véleményével – mondta Odin. – Nem a kisebbség a fontos.

– Ez igaz, Atyám. Ám később a kisebbség lázadást szíthat és nem olyan biztos, hogy sokáig kisebbség marad – felelte határozottan. – Adj nekem egy esélyt, hadd képezzek ki egy halandót, aki később akár a saját világát is megtudja védeni!

– Na, mondd csak, Thor – fordult ismét fia felé az öreg király. – Mennyit is tudsz te a halandókról?

Thor nem felelt, csak egy papírt vett elő. A hosszú hónapok kemény kutatómunkája nem maradt eredménytelen. Tény és való, a Villámok Istene sosem értette ennek pontos menetét, hisz mindig belevágott a dolgok közepébe, ám ekkor helyén volt a józanesze és tudta, Atyját csak ezekkel tudja jobb belátásra bírni.

– A midgardi halandók átlagéletkora olyan hetven és nyolcvan év között van, persze akadnak kivételek. Sok betegségre hajlamosak, van ami nagyon veszélyes is rájuk, de hát ilyen mindenhol van – kezdte magyarázni Thor. – Az edzést fokozatosan kell elkezdeni, bár ez itt is igaz, de Ők hamarabb elfáradnak mint mi…

Odin teljes ámulattal hallgatta fia érveit. Nem volt már fiatal, sok mindent megélt, de nem gondolta volna, hogy elsőszülötte ilyen dologra kéri, arra meg végképp nem, hogy tesz is érte. Az öreg király még mindig nem akart halandót látni Asgard területén, ám egy gondolat fogalmazódott meg benne. Úgy gondolta, ha Thor ennyire felelősen felkészült egy halandó miatt, az segíthet neki a jövőben felkészülni másra is, akár arra, hogy király legyen. Bár még mindig ott voltak a fenntartásai, de egyre nehezebben tudta magát türtőztetni. Mégsem történik vele ilyen mindennap.

– És ki segítene neked a kivitelezésben? – kérdezett rá Odin.

– Amit lehetne, egymagam csinálnék – hajtotta meg fejét Thor. – Segítséget csak nagyon kevés dologban kérnék és…

– Ha igazam lesz? – vágott közbe Odin. – Ha tényleg nem lesz idevaló?

– Akkor… - motyogott Thor. – Akkor törlöm az emlékeit és visszaviszem…

Thor keze ökölbeszorult. Nagyon nem akarta, hogy Atyjának igaza legyen, de tudta, hogy benne van a pakliban. Ha nem jó halandót választ… Ha valami betegsége lesz vagy túlhatja… Tudta, ha veszít, el kell fogadnia, hogy rossz király lesz. Valahol mégis úgy érezte, sikeres lesz, mert nem lehet, hogy egy napon rossz király lesz. Az nem…

– Rendben van – bólintott végül Odin, de még maga is megdöbbent, talán jobban is, mint Thor. – Hozz egy halandót és képezd ki. Ám, ha nekem lesz igazam, akkor törölt emlékekkel visszaviszed és többet meg sem próbálkozol hasonlókkal!

– Köszönöm, Atyám! – kiáltott boldogan Thor.

– Viszont Lokit te avatod be – bólintott a király. – Nincs energiám vitatkozni vele.

– Kezdesz kiöregedni, Atyám – vihogott fel Thor.

– Leszel még te öreg, kíváncsi leszek, hogy mit teszel majd a pimasz fiaddal! – háborodott fel Odin.

– Nos, azt hiszem most azt is begyakorolhatom – kacsintott a herceg, majd gyermeki lelkesedéssel kirohant.

– Halandót Asgardba… - motyogott még maga elé Odin. – Ekkora botorságot…

Thor sebesen szelte át a kastélyt. Minden szobába benézett, minden zegzugot átkutatott, de csak nem akart Loki nyomára bukkanni, pedig tudta, rá van szüksége. Igaz, kicsit aggódott is, hisz arra nem készült fel, hogy öccsét hogy avassa be a dolgokba, hogy hogyan kérje meg rá, hogy válasszon ki egy halandót, de úgy vélte, nem lesz nehezebb menet, mint Atyját meggyőzni. Mikor már majdnem fél órája kereste, útja a kertbe vezette és amikor meglátta a Naplementét bámuló öccsét, kedve támadt agyoncsapni a Mjölnirrel. De nem tette, mert szüksége volt a segítségére.

– Loki! – kiáltott testvérének és rohanni kezdett felé. – Te kellesz nekem! – térdelt öccse elé.

– És a gyűrű? – vonta fel a szemöldökét. – Apánk beleegyezett?

– Fenéket, megszöktetlek – forgatta a szemeit Thor. – Honnan jött neked ez a hülyeség?

– A bátyám vagy, telis tele idiótábbnál idiótább ötletekkel. Azt hiszem jogosan gondoltam erre először – vont vállat a fiatalabb.

– Gusztustalan vagy, öcsém – fintorodott el Thor.

– Köszönöm a bókot. Mi járatban? – hunyta le a szemeit a fekete hajú.

– Beszéltem atyánkkal – jelentette ki Thor.

– Az igen, ügyes vagy, és most mit vársz ezért? Elismerő szavakat, megkellene simogatnom a fejed, vagy egyéb óhaj? – gúnyolódott Loki.

– Engedélyt adott rá, hogy egy halandót hozzak Asgardba – folytatta Thor, mit sem törődve fivére korábbi megjegyzésével.

Loki szeme felpattant és dühösen kezdett vad farkasszemnézésbe bátyjával. Utálta a halandókat. A háta közepére sem kívánta volna azokat a mihaszna, gyönge, rövidéletű lényeket. Még szolgának sem voltak jók, nem tudtak azok semmit megvédeni. Amit hallott róluk… amit látott, vagy tapasztalt… A halandók mindig harcoltak, a saját népüket és Földjüket pusztították. Az ilyen nem érdemelt tiszteletet. Csak egy porszem volt a szemében az egész emberi faj és épp ezért forrt fel az agyvize, amikor bátyja kijelentette, hogy egyet mégis magával visz Asgardba… Az otthonába. Loki tudta, hogy ki miatt történhetett ez és legalább ezer módon kínozta meg mentálisan. Arról meg ne is legyen szó, hogy eldöntötte, az éjjel meglátogatja…

– Mondd… hogy… viccelsz… - próbálta hitegetni magát a herceg, hogy bátyja csak heccelni próbálja, hogy jót röhöghessen rajta.

– Itt te vagy a viccmester, nem én – vont vállat Thor.

– Nem, Thor… akármit is terveztél, engem húzz ki a számításaidból! – bólogatott Loki.

– Ugyan, testvér. Tudom, hogy nem szereted Őket…

– Enyhén fogalmaztál! – vágott a szavába Loki.

– Jaj, Loki, kérlek segíts nekem! – nyögött Thor. – Végül is, ha idehozok egy halandót, akkor jobb ha egy jobbat választunk és nem egy olyat, aki olyan ostoba, mint egy bot.

– Nálad ostobábbat keresve se találnál – bólogatott Loki. – De ha segítek, ugye nem kell többet látnom?

– Maximum ha kereszteződik utatok a folyosón – felelte Thor. – Nyugalom, testvér. Nem fogok kitolni veled. Csak segíts nekem.

Loki az ajkát rágta és gondolkodott. Tény és való, hogy utálta a halandókat, de mégis… Úgy döntött, hogy segít Thornak. Már nem azért, mert annyira örült volna egy halandónak, hanem olyat akart találni, akit biztos megölnek, vagy el kell vinni Asgardból. Így hát csak bólintott egyet, mire Thor diadalittasan felröhögött. Loki legszívesebben csak eltűnt volna.

– A külső nem lényeg – pimaszkodott az idősebb.

– Mintha annyira a külsőre mennék. Te edzel majd vele, nem én – vont válla a fiatalabb. – Ebből megítélve, lányt szeretnél?

– Hmm… - gondolkodott el Thor. – Legyen akármilyen nemű, én akkor is kiképzem!

– Ahogy gondolod – forgatta meg a szemeit Loki. – De azért tudd, hogy a nőknek ott van a havi baj, szóval akkor hisztisek és nyűgösek, meg gyengék, aztán a férfiak…

– Loki, szó nélkül! – csattant Thor.

– Rendben – vigyorodott el a fiatalabb. – Kor?

– Igazából, az is mindegy.

– Mit szólnál egy csecsemőhöz? Vagy egy nyolcvanéveshez, vagy…

– Loki, mi lenne, ha nem tennél megjegyzéseket?! – emelte meg hangját Thor. – Legyen akármilyen nemű, tíz és húsz év között, a külső nem fontos, lehetőleg ne legyenek olyan betegségei, amik meggátolnak abba, hogy eddzem, és azért legyen strapabíró.

– Egyéb belső tulajdonságok? – pillantott oda Loki.

– Hááát… Legyen türelmes, továbbá az sem árt ha kedves, na meg megbízható…

– Keresed azokat a tulajdonságokat, amik belőled hiányoznak? – pimaszkodott Loki, mire Thor jól vállba vágta.

A fiatalabb csak sóhajtott, majd lehunyta a szemeit és keresni kezdett. A Föld minden kontinensét, minden országát, megyéjét, városát és falvát bejárta. Bár talált több alkalmas jelentkezőt is, mégsem állt meg. Olyat keresett, aki első ránézésre jó volt, de később kudarcot vallhatott. Ahogy így kutakodott, hirtelen megállt és egyetlen emberrel kezdett szemezni. Még Ő maga is megdöbbent rajta, de magában elmosolyodott. Megtalálta a főnyereményt.

– Itt a halandód, Thor – nyitotta ki szemeit Loki, majd maga elé intett.

Egy kissé átlátszó leány alak jelent meg a két férfi előtt. Fiatal volt és nagyon sovány, mindemellett alacsony is. Már a nőiesedés jelei mutatkoztak rajta, illetve a pattanásai arról árulkodtak, hogy serdül. Haja a vállát súrolta, nagy barna szemei még így is ragyogtak.

– Nos? – kérdezte Loki.

– Hát… elég nyeszlett… - húzta a száját Thor. – Na, de majd kikupálom! Te mit gondolsz, testvér?

– Azt, hogy nem várom – intett maga elé Loki, majd a lány képe eltűnt.

– Meg kell tanulnod szeretni – bölcselkedett Thor.

– Hát, bátyám… Nem Ő a legszebb lány akivel valaha találkoztam – fintorgott a fekete hajú.

– Nem lehet mindenki kecses és nőies, mint te – vihogott Thor, mire Loki csak a szemét forgatta. – Köszönöm, testvér.

– Egyáltalán nem szívesen – bólogatott Loki, majd kifeküdt. – Már hozod is? Mindjárt beesteledik.

– Minél hamarabb megtudom győzni, annál jobb – állt fel Thor. – Egyébként jól haladsz.

– Mire gondolsz? – vonta fel a szemöldökét Loki.

– Arra, hogy azt mondtad „Ő” és nem azt, hogy „ez” – röhögött Thor.

– Ez nem jelent semmit – hunyta le a szemeit a fiatalabb.

– A te esetedben igen – kuncogott a herceg. – Kívánj sok sikert!

– Remélem meghal – felelte Loki.

Thor csak megingatta a fejét, majd a Bifrost felé vette az irányt. Mikor Loki meggyőződött róla, hogy Thor már elment, felült és újra maga elé varázsolta a halandót. Fintorgott egy kicsit, nem tetszett neki a látkép, de nem is azért tette. Kicsit tovább tanulmányozta és el is mosolyodott. Nem látta rosszul. Tökéletesen jól vette ki már az első pillanatban is. Nem hiába választotta hát ki. A herceg elégedett mosollyal tüntette el a képet és feküdt vissza ismét.

– Talán még sem lesz olyan borzalmas egy halandó… - gondolkodott és a csillagokat figyelte. – Kis Választott Tanuló…